A stílus maga az ember – EvÉlet cikk a Molyhoz :)

Molyként én is hallottam az ottani balhéról. Olvasom a Hogyan tovább? zónába írt karcokat is, ahol sokan aggódnak az új "sértőnek jelölöm" gomb megjelenése miatt. Szerdán megjelent az Evangélikus Életben nagyapám cikke, és ami nagyon meglepett: pont erről írt. (Persze nem a Molyról, hanem a kulturált kommunikációról.)
Kedves Molyok, akik olvassátok! A nagyapám nyugdíjas püspök, keresztény újságba írta a cikket, ezért (is) van tele bibliai idézetekkel, itt nem téríteni akar, hiszen az olvasói elsősorban mind keresztények. Kérek mindenkit, hogy így olvassa! :)

A stílus maga az ember

Le style c'est l'homme meme

Melyikünk ne tapasztalná, hogy napjaink beszédstílusa s vitakultúrája kívánnivalót hagy maga után.
Nemcsak a villamoson vagy autóbuszon óhatatlanul hallott társalgás szókincse tanúskodik az egymással való beszélgetés eldurvulásáról, de közéleti személyiségek megnyilatkozása is gyakran indulatoktól fűtött, s mindez nem kívánatos stílusban artikulálódik. Ha arra gondolunk, hogy lassan választási kampány nyolc hónapja tornyosodik elénk, méltán kérdezzük, mit várhatunk még?

Nem ítélkezni szeretnénk ezzel a csendes gondolkodásra serkentő írással, hanem biztatni kívánunk minden kedves Olvasót beszélgetési stílusunk szintjének emberhez méltó megváltoztatására. Hiszen a stílus maga az ember!

Ez a szállóigévé vált egyszerű mondat Georg-Luis de Buffon 18. században élt francia természettudóstól hagyományozódott ránk. Akadémiai székfoglalójában arról írt, hogy az ember irodalmi halhatatlanságát nem az ismeretek halmaza, nem a tényanyag nagyszerűsége vagy újszerűsége biztosítja, hanem sajátos stílusa, amely maga az ember. „A stílust nem lehet eltulajdonítani, átruházni, a stílus változhatatlan, s ha emelkedett, nemes, kiváló, akkor biztosítja az utókor csodálatát.”

Ebből az értelmezésből kitűnik, hogy a tudós eredeti gondolata szerint irodalmi művek alkotása esetén inkább esztétikai igényességre, egyéni szép stílus alkotására gondolt. Nincs kétségünk szakmai megállapításának helyességéről. Napjainkban azonban a szállóige értelme azt sugallja, amilyen stílusban beszél valaki, olyan a belső lelki világa, személyisége. Talán nem szentségtörés, ha itt idézem Jézus szavát: „Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lk 6,45)

Nagyra becsülöm azokat a közéleti személyiségeket, akik higgadtan, tárgyszerűen, logikusan érvelnek saját álláspontjuk mellett, anélkül, hogy a másmilyen véleményt képviselők személyét megbántanák, s a vitához és tisztségükhöz méltatlan stílusban nyilatkoznának. Kulturált , európai emberhez méltóan lehet az álláspontokat ütköztetni, de nem kell a más véleményt képviselő személyét a sárba taposni. Különösen fájdalmas ez, amikor a televízió képernyőjén vagy a rádió hullámhosszán látható, ill. hallható ez a fajta vitatkozás. Megmételyezi egész társadalmunkat, tovább terjed családjainkban, iskoláinkban és a munkahelyeken. A nyilvánosság előtt megszólalni – s ezt bizonnyal mindnyájan tudjuk – csak fokozott felelősségérzettel szabad.
Úgy vélem, minden tisztességes ember – világnézetétől függetlenül - tartózkodni akar a rossztól, s vágyódik a jóra s igazra. Ezt szabad feltételeznünk, hiszen minden embert Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett. (I. Mózes 1,27) Isten pedig jó. Ez legalább töredékességében mindannyiunk jellemzője lehet. Fel kell egymásban fedeznünk!

Természetes azonban, hogy az élet minden területén, tudományban és teológiában, politikában és művészetben, egymással ütköző vélemények szembesülnek egymással. Sokszor azért, mert feltevésekre alapulnak. Máskor pedig a jövő ismeretlen eseményeinek alakulása miatt nehéz előre látni, melyik a helyes döntés, s melyik a hátrányos. Ha mindezt a hatalom, az irányítás eléréséért vívott küzdelem is színezi, akkor különösen érthető a viták magas hőfoka. De semmiképpen nem helyeselhető, nem méltó az emberhez a másik személyének oktalan bántása vagy vélt jelenségek miatti elmarasztalása. Különösen bosszantó, ha valaki a másik szemében a szálkát észreveszi, de a sajátjában a gerendát nem látja, vagy nem akarja látni. Érdemes a tükörbe néznünk, hogy a magunk múltjának ráncredőit is észrevegyük. Reménység szerint másként vitázunk és őszintébben érvelünk a magunk igaza mellett. Nem a személyt támadjuk, hanem véleményének vélt vagy igazolt tévedéseit indokoljuk.

Keresztény emberként tallózzunk most az Újszövetségben, mit olvashatunk Jézus beszédéről.
Elálmélkodtak (Jézus) kedves beszédén (Lk 4,22). Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el száját.
Mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást (I. Péter 2,22-23). Jézus mondja: Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná. (Mt 15,11.18)
Pál apostol így ír: Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok,  ha az jó és szükséges az építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (Efezus 4,29)
Vessétek el magatoktól a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. (Kolossé 3,8)

Mindez nem csupán a köztiszteletben álló egyházi vagy állami személyek megnyilatkozásainak etikai normája, hanem minden keresztény ember Jézus Urunktól elvárt igénye. Felhívása mindannyiunknak szól. Merjük komolyan venni a közélet minden területén!
Ne feledjük, „ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. (Jakab 3,2)

Miután azonban tökéletesek nem tudunk lenni, tegyük magunkévá: a stílus maga az ember. Isten is ezzel a megelőlegezett jóságos stílusával közeledik hozzánk, hogy nyelvünket, szívünket az Ő  irgalmas stílusára hangolja. Stílusunk elárulja, kik vagyunk valójában, de azt is, kihez tartozunk.

Spirit Bliss nyári olvasói találkozója - nekem az első, neki a második

Egész nyáron, minden program alatt a következő utánit vártam.

Voltam hittantáborban, és vártam a Szélrózsát.
Voltam a Bükkben a Mandák kórussal sátortáborozni, és vártam a családi nyaralást.
Voltam a Szélrózsán Szarvason, és vártam a musical tábort.
Voltam családinyaralni Bozsokon, életemben először vettem két lovaglóleckét, és vártam a Kántorképzőt.
Voltam a musicaltáborban, és vártam a pécsi talit.
Végül voltam Fóton a Kántorképzőben, ami olyan jó és hosszú volt, hogy nem volt időm várni valami másra.

Aztán, miután 19-én hazajöttem Fótról, 20-án már mentem is a Keletibe, hátamon a „kis” hátizsák, egyik kezemben a sportszatyrom, másikban a könyvem, a harmadikkal pedig fölvettem a telefont, mivel Truska hívott, hogy hol vagyok. Odaértem, ott várt már Zsuzsa, Truska és Reni. Mire megtudtam, hogy már csak Fummie nincs ott, már meg is jelent, úgyhogy elindultunk megkeresni a vonatot. Zsuzsa megkérdezte tőlem, hogy nem látom-e, hányas vágányról indul, mivel ő szemüveges, és nem lát odáig, mire én továbbkérdeztem, mivel én se láttam odáig.

Reniben tudatosítottuk, hogy a vonat száma nem azonos a kocsi számával, aztán elhelyezkedtünk a vonaton. Pechünk volt, mert öten voltunk, így Reni a másik oldalon levő négyeshez ült, egy „kissé” büdös, és „kissé” túlsúlyos bácsi mellé, akinek nem lett volna elég egy helyjegyet venni, mivel két ülést foglalt. (Kb. mint Hagrid a HP1-ben.)
Reni beletemetkezett az elmaradt fejezeteibe, Fummie begyógyszerezve csöndögélt (jé, ilyen szó nincs is!) az ülésen, amíg oda nem terelődött a szó – mármint úgy igazából, mert addig is az volt a téma, de csak úgy kicsit. Na, most már úgy belezavarodtam! –, hogy vámpírok, és könyvek és könyvadaptációk stb. Innentől kezdve Reni is fölkukkantott A jelen boldogságából, és Fummie is abbahagyta a csöndögélést. Szegény utasokat jól elszórakoztattuk, bár lehet, hogy ezt nem élvezték annyira, mint mi…
Dombóváron Melka is fölszállt, ugyanabba a kocsiba, csak pont egy nekünk háttal levő ülést kapott ki.
Mielőtt a büdibácsi leszállt, megkérdezte Zsuzsát, hogy nem a húga-e véletlenül Maleknénak, aki Pécsett lakik. Mert a megszólalásig hasonlít, az arca, a mosolya… még a haja is. : )
Miután Zsuzsa mondta, hogy nem ismer semmiféle Maleknét, a pasas el kezdte magyarázni, hogy Malekné egy Malek nevű embernek a férje, és hogy így sem ismeri-e? Mert még a haja is hasonlít, és biztosan a rokona, mert teljesen úgy néz ki stb. Nem lehetett lerázni…

Pécsett már várt minket Spirit, Szandi… és a többiekre már nem emlékszem, de miután már mind együtt lettünk, már tizenöten voltunk. Név szerint:
Spirit, Szandi, Vivi, Lyly, Viki, Freeb, Eszter, Ági (későbbi Csadorka), Elena, Melka, Zsuzsa, Reni Fummie, Truska és én. (Ha valakit véletlenül kihagytam, bocsánat, és szóljon!)
Bementünk egy kis boltba buszjegyet venni, és kifosztottuk őket, pont eggyel kevesebb jegyük volt, mint kellett volna. XD

Elmentünk lepakolni, Zsuzsa, Fummie, Viki és Melka mentek Spirithez, Reni, Truska, Eszter, Ági és én mentünk Szandihoz. Miután ezzel is kész voltunk, lementünk valami parkba, leültünk a víz mellé, elkezdtük enni Zsuzsa pogácsáját és kitöltöttünk egy tesztet, amivel két csapatra, színészekre és nézőkre oszlottunk, de mivel másnap nem ment mindenki várost nézni, erre nem volt nagy szükség, viszont nagyon jól szórakoztunk. Kiderült, hogy Vikinek van a legtöbb pontja, vagyis ő mondta magáról a legtöbb jót, tehát ő a legkevésbé szerény… : )
Ezután Spirit körbeadta az árnyékvilágos könyvjelzőket, aztán kívánságra mindenkinek egyre írt, a többit meg aláírta. Fummie folytatásost kért, hogy csak egybe lehessen megérteni.
Sok nevetés és emiatti kipukkadás után elbúcsúztunk, elkísértük a pécsieket a buszmegállóba, majd mindenki az ágya felé vette az irányt. De mielőtt odaértünk volna, Szandiéknál Reni, Truska és az én „ágyam” még nem volt fölfújva, úgyhogy Ági vállalkozott rá. Addig újfent szétröhögtük a fejünket, és új szavakat tanultunk, pl. nekrofil. Közben Isti időnkénti megszólalásait hallottuk, aki játszott, és a fülén volt a fejhallgató, szóval ő aligha hallott minket, mi viszont nagyon jól hallottuk őt, és néha jókat derültünk rajta.

Másnap reggel, miután nagy nehezen kiszedtük magunkat az ágyból, mittoménhányperces késéssel megérkeztünk a buszmegállóba, aholis a többség elindult várost nézni Szandival, Truska, Vivi és én pedig fölmentünk Spirithez, és ő felolvasta nekünk a Leah-s ficét, a még akkor készülő fejezetet is.
Utána, miközben tovább ettük Zsuzsa pogácsáit, újfent sokat beszélgettünk és ugye ehhez tartozik a sok nevetés is. : )

A városnézők jelezték, hogy jönnének enni, úgyhogy amíg megérkeztek, mi leteszteltük, hogy ehető-e a chilis bab, és megállapítottuk, hogy esetleg emberi fogyasztásra alkalmas – ez az én nyelvemen: isteni finom –, majd amikor megérkeztek a többiek, kezdtünk kicsit sokan lenni a lakásban, ezért Lylyvel és Truskával lementünk an játszótérre, aholis kiderült, hogy csak én nem írok fanfictiont. Gáááááááááz…

Miután mindenki befejezte az ebédet, elmentünk a tegnapi vízhez, és nyomozósat játszottunk. Mindenki megkapta a gyanúsítottak listáját és a mindenki számára publikus adatokat – pl. ki a halott, hol találtak rá, a gyanúsítottak személyleírása, családi helyzetük –, fölosztottuk, hogy ki kicsoda és úgy szerezhettünk újabb adatokat – pl. párbeszédek, alibik, vallomások, a halott állapota, korábbi tevékenységei –, hogy válaszoltunk Spirit kérdéseire az írásaival kapcsolatban. Aki helyesen válaszolt, az húzhatott egy nyomot a zsepiszacskóból, Spirit pedig fölírta magának, hogy XY ennyi kérdésre tudja a választ, hogy a végén az kapja a főajándékot, aki a legtöbb kérdésre válaszolt.
Ezek alatt Ági magára csavart egy pokrócot, és azt mondta, hogy az egy csador, így elneveztük Csadorkának. : )

Akik a végére a gyilkosokat kitalálták, ők két ajándékot húzhattak – órarendek és könyvjelzők közül lehetett választani –, a többiek csak egyet kaphattak.
A főajándék pedig Adam Swanson önéletrajza volt, és íme a nyertes…


ÉN!!


Szóval, szóhoz sem jutottam, csak kiszorítottam Spiritből a szuszt, a budapestiek  pedig már rögtön kitalálták, hogy amint megkapom – mert majd postán jön –, nekik is kölcsön kell adnom.

Ezek után Szandi és Freeb felolvasták az Árnyékvilág első fejezetét. Szandi volt Adam : ) és Freeb pedig Camilla. Látni kellett volna azokat a kigúvadó szemeket, lélegzetvisszafojtva figyeltünk, aztán pedig mindenki csak azt hajtogatta, hogy: MÉG!

Miután kitomboltuk magunkat, elkísértünk emberkéket a buszmegállóhoz, ami alatt Zsuzsával megbeszéltük, hogy ugyanazok a kedvenceink a Fekete Tőr testvériségből, majd mindenki fölment Szandiékhoz, hogy megnézzük a híres-neves csípőtoszást az Eclipse-ben.
Csípőtoszás = az utolsó képkockában – épp csókjelenet – Rob odatolja a csípőjét Kristenhez. Íme egy újabb bizonyíték kettejük kapcsolatára. : )
Az egész film alatt ment a duma, kivéve a csípőtoszást. Vajon miért…
Miután megnéztük és tanultunk még pár új szót (megtalálhatóak Fummie beszámolójában Bella jellemzésénél) és a többiek elmentek, mi még (mi = a Szandinál alvók) megnéztük az Alice Csodaországbant, amiben a legjobb alakítás egyértelműen a Kalapos, akit Johnny Depp játszik. : )
Szandival még a filmek előtt megbeszéltük, hogy ugyanúgy szeretjük inni a kakaót, hogy az aljára rakjuk a port, amit először kieszünk onnan, és csak utána isszuk meg a kellemes ízű tejet. : ) (Bizony, ez nagyon fontos információ!)


Másnap reggel is késtünk, bár nem annyit, mint előző nap, de azért késtünk. Busszal mentünk az állomásra, ahol Vivi rájött, hogy Melka vonata neki is jó, de sajnos, amíg mi többiek leraktuk a táskáinkat a csomagmegőrző automatákba, addig nekik el kellett menniük a vonattal, így csak Spirit és Szandi tudták őket elintegetni. De később telefonáltak, és mindenki beleordított a telefonba, hogy elbúcsúzzunk. : )

Elsétáltunk az Árkádba, ahol egy pisilő- és egy bank automatákat kereső társaságra oszlottunk. Én az utóbbiba tartoztam, és találkoztunk Elenával és Lylyvel, akik bementek az Árkádba a többiekhez, mi pedig mentünk tovább. Találtunk egy vízen járós helyet, majd egy olyan szökőkutat, ahol résen kellett lenni, ha bementél a vízsugarak közé, mert hamar vizesen találhattad magad. Itt iszonyat sokat szórakoztunk, Szandi csinált képeket is. : )
Majd elindultunk egy pékségbe, ahol finom kajákat vettünk, aztán megláttunk egy boltot, ahova muszáj volt bemenni és elkölteni némi pénzt, innen mentünk a mekibe, ahol Szandi és én shake-et vettünk, aztán végigrajongtuk a kirakodóvásárt, ahol elköltöttem a maradék pénzemet, de szerencsére anyu nem szidott le itthon. : ) Vettem még egy kitűzőt meg egy pár fülbevalót is, aztán megláttunk „még egy vizet”, lépcsőn lefolyó víz volt, és rögtön belementünk, amíg Szandi leragadt a kaktuszoknál. : )

Már nagyon lelkiismeretfurdalásunk volt a pisilő társaság miatt, úgyhogy már csak fagyizót kerestünk, de a lapátos zárva volt, így maradt a Carte Door. Végül már tényleg visszamentünk az Árkádba.
Reni egész idő alatt lelkendezett minden házról és minden ház minden kapujáról, mondtam is neki, hogy olyan, mint a nagymamám 50 évvel fiatalabb kiadásban – az az egyetlen különbség, hogy ő elfogadja, ha valakinek nem ugyanaz tetszik, ami neki. Ezt annyiszor mondtam neki, hogy megbeszéltük, egyszer tényleg összehozom majd a nagymamámmal, mert másban is hasonlítanak. Például: ő is nagyon sokat tud beszélni. Ja, és még egy különbség: nagyi nem szeret semmit, ami nem valóságos és van benne akár egy cseppnyi erőszak is, mint pl. a vámpírok.

Amikor visszaértünk, szinte már indulhattunk is, hogy ne késsük le a vonatot. Kiszedtük a hiper-szuper megőrzőkből a csomagokat, és elbúcsúztunk Spirittől, Szanditól, Lylytől, Elenától, Csadorkától és Esztertől, és fölszálltunk a vonatra, ami most fülkés volt és csak egy néninek kellett elviselnie minket.
Még a vonaton belekezdtem a beszámolóba, de három mondatnál nem jutottam tovább, olyan álmos voltam. Nem aludtam sokat, és arra ébredtem föl, hogy Zsuzsa már megint Ildikónak hív az Eszter vagy a Kisildikó helyett, és ettől úgy fölébredtem, hogy nem is aludtam vissza,, hanem végigbeszélgettem az utat, és rájöttem, hogy a Győri édes nagyon finom mazsolával. Ajánlom másoknak is szeretettel!

Budapesten együtt mentünk még a Deák térig metróval, de aztán könnyes búcsút vettünk egymástól. ; (
Amikor hazaértem fel-alá pattogtam, úgy meséltem el mindent, hadartam mint egy őrült, aztán elmentünk nagyiékhoz vacsizni, ahol folytattam a pattogást.
Hát igen, senki nem értheti, hogy milyen volt ez a pár nap, csak aki ott volt. : )

További beszámolók Spirit blogján.

Álom

Két barátnőm, Kinga és Sára elmentek szombaton angolból nyelvvizsgázni, engem pedig mindenki azzal nyúzott, hogy én mikor megyek. És mivel angolul eddig megszólalni se tudok/nem merek, ezért először – de az se lesz hamarabb, min. 1 év múlva – németből megyek majd.

Aztán elolvastam Spirit beszámolóját az interjújáról és újraolvastam a Rob Bp-en beszámolójának egy kis részét, szóval szombatról vasárnapra azt álmodtam, h fölhívom Robert Pattinsont, mert kölcsön kell kérnem a fekete napszemüvegét, és angol-német-magyar mondatokkal értetem meg vele magam. Én, amint angolul beszélek, és Rob, amint ebből bármit is megért. Sőt! Honnan tudtam én a mobilszámát, és honnan tudta ő, hogy én ki vagyok? Mert akkor pontosan tudta, hogy ki vagyok és nem kérdezett semmit, hogy minek zaklatom ilyenekkel, mint egy fekete napszemüveg, amit egyébként minden sarkon kapni lehet.

Aztán lepisszegtem az angol tanáromat az angolóra közepén, h hagyjon békén, mert épp angolul telefonálok. (A tanárom persze nem hitt a fülének.) Végül Rob csak azért jött el ide Budapestre, hogy kölcsönadja a szemüvegét (ami egyébként Kingának kellett valami színdarabhoz kb. 3 percre), és belém szeretett. Ez azért gáz, mert én nem, azaz NEM vagyok belé szerelmes – de úgy látszik, hogy álmaiban az emberrel minden megtörténhet, mert én úgy TUDTAM (tehát NEM ÉREZTEM), hogy én is szerelmes vagyok belé.

Hovatovább meg is csókolt, de kb. ekkor ébredtem föl, szóval ha valaki irigyelni akarna, ne tegye, mert nem emlékszem rá, és egyébként is... Nem vagyok az a fajta, aki erről álmodozna egész életében. Ha valaki mégis ezt a következtetést vonná le belőle, arra csak azt tudom mondani, hogy nagyon nem ismer, és így járt. Pech.

Rob Budapesten - Én tényleg nem vagyok rajongó!

                       
Az egész úgy kezdődött, hogy még januárban, Pécsett mondta Spirit, hogy majd jön Rob Bp-re, és akkor ő is ideutazik. Gondoltam, találkozunk még egyszer, úgyhogy vártam, hogy mikor írja, hogy jön. Aztán egyszer csak olvasom szombaton, hogy Rob már itt van, Spirit meg hétfőn jön… Úgyhogy jött egy hosszú vita a szüleimmel, hogy mettől meddig és hova mehetek/megyek, így hétfőn suli után, fél háromra megérkeztem a Szabadság térre, ahol láttam, h az a mákos Spirit Fummie-val a kordonon belül ül, egy étteremben. Javában őket néztem, amikor éktelen sivítozás lett, mert Rob állítólag megjelent, bár nem láttam belőle semmit. Aztán elhajtott egy autó, aminek olyan sötét volt a hátsó ablaka, hogy egyáltalán nem lehetett rajta átlátni. Állítólag azzal ment el Rob.

Elmentünk sétálni hármasban, közben összefutottunk Leiával meg egy barátnőjével, úgyhogy megtudtuk, hogy nyáron lehet, hogy lesz egy nagy-nagy Alkonyat-találkozó.
Hajszál híján visszaértünk addigra, mire Rob is visszaért, de az a hajszál…
Aztán el kellett mennem zongorára, és amikor visszaértem, még hatalmasabb tömeg állt ott, ahol Spiriték álltak. Időközben jöttek a biztonsági őrök, hogy álljunk föl a járdára, mert különben jönnek a rendőrök, hogy akadályozzuk a forgalmat az úttesten, és elzavarnak.

Később odajött egy nagyon jófej biztonsági, és közölte, hogy van jó és rossz híre. Rob mindjárt kijön és az orrunk előtt fog forgatni, de vakuzni nem szabad, és még mindig szigorúan a járdán kell maradni, különben nem csak a rendőrök jönnek, hanem még egy függönyt is felhúznak, hogy véletlenül se lássunk semmit. Mivel a mi oldalunkról lehetett látni, átjöttek az utca túloldaláról is a rajongók, aki be akartak állni az első sorba, ahol mi álltunk, szóval elénk, erre az őr megszólalt: ’Ugye egyértelmű, hogy aki a másik oldalról jött át, az hátulra áll?’ Mi meg áldottuk az eszünket, hogy már az elején odaálltunk.

Aztán később mégis csak felhúzták a fekete függönyt, de az őr jött és mondta, hogy erről nem ő tehet, ez rendezői utasítás, egészen addig még ő is úgy tudta, hogy nézhetjük.
Az emberkék elkezdtek hazaszivárogni, mi meg kitartóan továbbücsörögtünk a járdán. (Mi = Spirit, Fummie, Stigu, én és még kb.10 ember, akiknek nemtom a nevét.) Találtunk egy rést a függöny és a házfal között, olyan 1-1,5 m széleset, ahol beláttunk, egy biztonsági őr meg, aki ott állt, engedte, hogy nézzük. Így láttuk, ahogy párszor fölveszik, ahogy Rob elsétál a ház előtt, megáll, felnéz a kapura, aztán bemegy. (A film címe egyébként Bel Ami = Szépfiú, ebből a könyvből készült.) Én ugyan elhittem nekik, hogy az Rob, és cilinderben volt, szóval könnyű volt fölismerni, de nem láttam rendesen az arcát. De én igazából csak a társaság miatt mentem és mert még sosem láttam élőben színészt, nem Rob a kedvencem, és ha nem lett volna ott ismerős, én tuti nem mentem volna oda.

Mikor vége volt a külső forgatásnak, elindultunk haza. Mint utóbb kiderült, 20 perccel késtük le az első magyar mondatát: „Köszönöm, hogy csendben voltatok!” (A video nem valami jó minőségű, de azt hiszem, a lényeg hallatszik.)
Másnap evett minket a fene, amikor ezt megtudtuk. :@

Kedden nem volt forgatás. Szerdán se, de azt akkor még nem tudtuk, úgyhogy odamentem valamikor délután (suli után) a Pollack Mihály térre (Nemzeti Múzeum mögött, a Rádió előtt), és ott találtam Spiritet meg Fummie-t egy rakat ismeretlen lánnyal. Később már a nevét is megtudtam egy párnak. (Unio, Aby – ez így pont kettő, azaz egy pár) Az összes történés az volt, hogy fölszereltek két lámpaoszlopot és randa piros meg kék akármikkel erősíttették őket oda valamikhez (régebben talán virág állhatott rajtuk cserépben. Ilyen négyszögletű – talán 80x80 cm-es alapterületű, esetleg 1x1 m-es – kővackok voltak). Egész nap beszélgettünk, ismerkedtünk. Aztán elmentem kóruspróbára, és mire visszaértem (este 9-10 órára, pontosan már nem emlékszem), a többiek már beültek egy teaházba (Lime teaház, Ráday u. 9.). Itt már Szandi is velük volt. (Velük = Spirit, Fummie, Unio, Aby) Engem sajnos hazavittek a szüleim, mielőtt elkezdődött volna a forgatás (mi akkor még úgy tudtuk, hogy este 11-kor kezdődik), de másnap kiderült, hogy nem maradtam le Robról, mert ugye meg sem jelent.

Csütörtökön reggel fél 10-re értem oda. Tapasztalatból tudtam (már hétfőn is fagyoskodunk), hogy hideg lesz, ezért hoztam otthonról egy pokrócot. Ott találtam Spiritet, Abyt és Uniot a Múzeumkert falánál kucorogva. Mikor megkérdeztem, hogy már mióta vannak itt, Spirit visszakérdezett: „Konkrétan ezen a helyen, vagy úgy itt?” És körbeintett a kezével. „Itt.” „24 órája.”
Ezek az idióták ott töltötték az éjszakát… Meg Fummie is, de kiderült, hogy ő csak nemrég ment haza aludni. (Az éjszakázásról többet Spirit beszámolójában.)
Szóval, nagy sikerem volt a pokróccal a Háborús Hadirokkant Sorstársak (így hívták egymást) körében az átfagyoskodott éjszakájuk után.

Közben előre megszervezetten (amennyire pár ’esetleg jövök’ telefont és sms-t annak lehet venni) összefutottam Béres Annával és Tisza Annával (akinek rövidebb lett a haja, de én fölismertem így is), elmentünk fagyizni (esetemben ebédelni), aztán T. Anna (a rövidebb hajával) elbúcsúzott, én meg vettem egy jó nagy csokit a többieknek, hogy együtt megegyük, de végülis nem sokan kértek belőle.
Jött egy pár újságíró meg rajongó, akikhez eljutott a szóbeszéd, vagy akkor tudták meg, hogy a Háborús Hadirokkant Sorstársak kint töltötték az éjszakát, és mindenki tőlük kért információt.
Napközben azért már látszódtak az előkészületek, pl. ahelyett, hogy később számítógéppel kitöröljék a kukát a felvételről, kivágták valami elektromos géppel, aminek a zsinórját először majdnem elvágta a bácsika, majd a tócsában állva használta a gépet. Már gondolkoztunk, hogy ezen most sírjunk-e vagy nevessünk… Időközben még érkeztek páran, pl. Stigu.
Délután hoztak egy lovas kocsit meg két fekete lovat. (Béres Anna ekkor lelépett sajnos, mennie kellett valami zenés akárhová.) Később még 3 pár lovat hoztak újabb 3 kocsival.
Megérkeztek a kamerák és az emberek közölték velünk, hogy üljünk 5 méterrel jobbra vagy balra, mert a kamera pont ott lesz, ahol ülünk. Arrébb húztuk a pokrócot jobbra, majd Stigu megkérdezte egy férfitől, hogy így jók leszünk-e, aki igennel felelt, de 2 perc múlva kitessékeltek mindenkit balra, a kordon mögé. Páran beszaladtak a Múzeumkertbe, de Spirit mondta, hogy mi ne menjünk be, mert előbb a forgatás miatt húznak ott is egy kordont, és azért nem érdemes, és majd bezár a kert valamikor, és így meg az első sorban állhatunk a kordon mögött. Én hátrébb szorultam és így még beszélgetni sem tudtam, úgyhogy eluntam magam és hazamentem. Állítólag később közelről lehetett látni Robot.

Pénteken volt Spirit olvasói találkozója, ahol csak négyen voltunk (Spirit, Szandi, Truska és én), de így legalább megismertem Truskát személyesen is. Elmentünk együtt a Zöld Teknős Barlangjába (a Nyugati és az Oktogon között van) és teáztunk, majd átmentünk a Westendbe ebédelni és már mentünk is a forgatáshoz. (Bókay u. és Práter u. kereszteződése.) Stigut bevártuk a kékmetró kijáratánál.

Én sajnos csak egy órát lehettem velük, mert mennem kellett szerepelni a Várba (ugyebár Nagypéntek volt), így Stigu visszakísért a metróhoz. Közben odaszaladt hozzánk két lány, hogy: „Sziasztok, mi már hétfőről ismerjük egymást. Te vagy a zongorás te meg az óvó néni, ugye? Merre kell menni a forgatáshoz?” Én úgy megörültem, mert velem még soha nem volt ilyen, hogy csak utcáról ismert emberek fölismernének, és ha a nevem nem is tudják, de valamit tudnak rólam!

Aztán szomorú szívvel fölmentem a Bécsikapu téri templomba ¾ 5-re és énekeltem, utána pedig elutaztunk négyen (apu, anyu, a hugom és én) Fenyőharasztra egy Kastélyszállóba, ahonnan hétfőn jöttünk haza.

Állítólag Spirit megint jön, úgyhogy még lehet, hogy hétközben is elmegyek velük a forgatásra, bár most már vége a tavaszi szünetnek.

Béres Anna csinált pár képet, majd fölrakom őket, egyébként pedig Spirit blogján is találhatóak.
A többiek beszámolójához a linkek szintén ott vannak.

Pécsi tali (10/01/09)

Az otthoni fejetlenséget nem részletezném, elég belőle annyi, hogy attól féltem, lekésem a vonatot.

A Keletiben nagyon izgultam, hogy hányan lesznek, mert féltem, hogy nem találom meg Fummie-t, de aztán kiderült, hogy a találkozóhelyünkön más nem állt, így nem volt nehéz egy tetőtől-talpig feketében és egy színes sállal a nyakában álló lányt fölismerni, miután megnéztem még otthon a képeit és még az ismertetőjegyeket is előre megbeszéltük. :-)

A vonatútról később azt mondtam, hogy sokat beszélgettünk, de Fummie halkan megjegyezte, hogy „főleg ő”…

Hát igen, úgy látszik, beindult a beszélőkém. XD

Pécsett Spirit és Szandi vártak minket egy szivárványszínű esernyő alatt, így nem volt nehéz őket kiszúrni a sötét kabátok között. Először kicsit elfogódottak voltunk, hiszen először találkoztunk. Ezen Spirit és Szandi igyekeztek enyhíteni, kérdeztek mindent, ami az eszükbe jutott – persze főleg az utazásról. Közben bementünk a váróba, amit biztos egypár korcs várására találtak ki, akik valószínűleg nem használták ki farkasképességeiket a száguldáshoz, hiszen teljes két percet késtek! (Szerintük csak egyet, ezen a nap folyamán még vitatkoztunk párszor.) Freeb még előttük, időben megérkezett.

Hosszas hezitálás után úgy döntöttünk, hogy az eső – és természetesen a rengeteg pocsolya – ellenére gyalog menjünk a Tea-tárba. Útközben azért oldódtunk egy keveset annak ellenére, hogy Fummie-val mi vagyunk az egyetlenek, akik nem Pécsett lakunk, tehát a többiek már ismerték egymást.

Juca bunkósságát kezdtem megszokni, úgyhogy lassanként meg is kedveltem, sőt felbátorodtam annyira, hogy hozzá mertem szólni és ráadásul nem csupa kedvességet. :-) De persze olyan profi soha nem leszek a szemét beszólásokban, mint ő… XD

Sikeres teaválasztás után Spirit elővett egy pakli kvízkártyát, és kiderült, hogy volt olyan kérdés, amire Szandi nem tudta a választ. Jó volt, amikor győzködte Spiritet, hogy adjon neki legalább egy pontot arra, hogy szömörcés helyett ágas-bogas tüskés bozótot írt. Az is elhangzott, hogy a „szömörcés” csak beceneve annak a növénynek… De ha mindent meg akarnék magyarázni, ami vicces volt, akkor akár szó szerint leírhatnám az egész kvíz közbeni beszélgetést, és az pöppet hosszú lenne.

(Szandit leszámítva, aki 105,5 pontot gyűjtött,) Fummie nyerte a játékot, így ő választhatott először egy órarendet vagy könyvjelzőt, és Spirit felsorolt három twilightos témát, amikből ő választhatott, hogy melyiket írja meg (először).

De az idő haladt, és Vickynek el kellett mennie, így a korcsok létszáma kettőre apadt… :P

Amikor hárman (Spirit, Szandi és én) forró csokit rendeltünk, és kihozták, a farkasok, akik még csak testben (sem) felnőttek, gyerekesen könyörögtek a rangidős vámpíroknak, hadd kavarhassák el a csokijukat a tejben. Ettől úgy pár (száz) évet fiatalodtak… :D

Játszottunk egy társast, aminek a Cullen-ház berendezése volt a lényege, és közben azon filóztunk, hogy zavarja-e Esmét, ha Edward az ágya mellett zongorázik, hiszen ha Esme az ágyában van, akkor Ed valószínűleg elmenekül a közeléből… XD
Juca mindenáron meg akarta építeni "pallóból" (ami eredetileg padló volt) Edward útját, amin végigjutva a Volturi karjaiba jut, és megesett rajta és Annán a szívem, hiszen ennyi vámpírral összezárva lenni nem lehetett nekik könnyű. Így segítettem nekik pallót építeni, hiszen ígyis-úgyis elkészült volna, de megfenyegettek, hogy ha nem segítek, Carlisle-nak kell végigmennie rajta, szóval, nem nagyon volt más választásom.
Spirit közben küzdött a számokkal, (ő számolta, hogy kinek hány pontja volt,) ezért elég csöndes volt.

Végül kissé elcsendesült a társaság, mert Juca elment (az egójával és) Annával az oldalán, (bár nemtom, hogy ekkora egóval hogy fért ki az ajtón :P) és Juca szép zöld, csíkos fala ottmaradt a Tea-tárban, de lehet, hogy egyszer tényleg hazaviszi…

Így, miután vámpírbűzünkkel elűztük az összes farkast, kis idő múltán elindultunk egy rövid városnézésre.

A látnivalók:

1. Pécs főtere

    a) találkozóhely a paci farka alatt

    b) villódzó zöldes izé, amitől, ha sokáig néztük volna, epilepsziás rohamot kaptunk volna

2. Egy könyvesbolt kirakata

    a) Eclipse

    b) Twilight németül (Bis(s) zum Morgengrauen – ugye, milyen borzasztóan hangzik?)

3. Jókai tér

    a) szerintem gyűrött szalvétára hasonlító kút/szobor

    b) nyáron pucéran pancsikoló kisgyerekek elképzelt képe

3. Pályaudvar

    a) még a nap elején megbeszéltük, hogy a galambok fenyegetően közelednek felénk, bizonyára támadni készültek… :D

Miután megbeszéltük, hogy februárban találkozunk majd valahol és valamikor, Fummie-val fölszálltunk a vonatra, amin lelkes beszámolóírással, zenehallgatással és olvasással vertük el az időt.