Kedves Molyok, akik olvassátok! A nagyapám nyugdíjas püspök, keresztény újságba írta a cikket, ezért (is) van tele bibliai idézetekkel, itt nem téríteni akar, hiszen az olvasói elsősorban mind keresztények. Kérek mindenkit, hogy így olvassa! :)
A stílus maga az ember
Le style c'est l'homme meme
Melyikünk ne tapasztalná, hogy napjaink beszédstílusa s vitakultúrája kívánnivalót hagy maga után.
Nemcsak a villamoson vagy autóbuszon óhatatlanul hallott társalgás szókincse tanúskodik az egymással való beszélgetés eldurvulásáról, de közéleti személyiségek megnyilatkozása is gyakran indulatoktól fűtött, s mindez nem kívánatos stílusban artikulálódik. Ha arra gondolunk, hogy lassan választási kampány nyolc hónapja tornyosodik elénk, méltán kérdezzük, mit várhatunk még?
Nem ítélkezni szeretnénk ezzel a csendes gondolkodásra serkentő írással, hanem biztatni kívánunk minden kedves Olvasót beszélgetési stílusunk szintjének emberhez méltó megváltoztatására. Hiszen a stílus maga az ember!
Ez a szállóigévé vált egyszerű mondat Georg-Luis de Buffon 18. században élt francia természettudóstól hagyományozódott ránk. Akadémiai székfoglalójában arról írt, hogy az ember irodalmi halhatatlanságát nem az ismeretek halmaza, nem a tényanyag nagyszerűsége vagy újszerűsége biztosítja, hanem sajátos stílusa, amely maga az ember. „A stílust nem lehet eltulajdonítani, átruházni, a stílus változhatatlan, s ha emelkedett, nemes, kiváló, akkor biztosítja az utókor csodálatát.”
Ebből az értelmezésből kitűnik, hogy a tudós eredeti gondolata szerint irodalmi művek alkotása esetén inkább esztétikai igényességre, egyéni szép stílus alkotására gondolt. Nincs kétségünk szakmai megállapításának helyességéről. Napjainkban azonban a szállóige értelme azt sugallja, amilyen stílusban beszél valaki, olyan a belső lelki világa, személyisége. Talán nem szentségtörés, ha itt idézem Jézus szavát: „Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lk 6,45)
Nagyra becsülöm azokat a közéleti személyiségeket, akik higgadtan, tárgyszerűen, logikusan érvelnek saját álláspontjuk mellett, anélkül, hogy a másmilyen véleményt képviselők személyét megbántanák, s a vitához és tisztségükhöz méltatlan stílusban nyilatkoznának. Kulturált , európai emberhez méltóan lehet az álláspontokat ütköztetni, de nem kell a más véleményt képviselő személyét a sárba taposni. Különösen fájdalmas ez, amikor a televízió képernyőjén vagy a rádió hullámhosszán látható, ill. hallható ez a fajta vitatkozás. Megmételyezi egész társadalmunkat, tovább terjed családjainkban, iskoláinkban és a munkahelyeken. A nyilvánosság előtt megszólalni – s ezt bizonnyal mindnyájan tudjuk – csak fokozott felelősségérzettel szabad.
Úgy vélem, minden tisztességes ember – világnézetétől függetlenül - tartózkodni akar a rossztól, s vágyódik a jóra s igazra. Ezt szabad feltételeznünk, hiszen minden embert Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett. (I. Mózes 1,27) Isten pedig jó. Ez legalább töredékességében mindannyiunk jellemzője lehet. Fel kell egymásban fedeznünk!
Természetes azonban, hogy az élet minden területén, tudományban és teológiában, politikában és művészetben, egymással ütköző vélemények szembesülnek egymással. Sokszor azért, mert feltevésekre alapulnak. Máskor pedig a jövő ismeretlen eseményeinek alakulása miatt nehéz előre látni, melyik a helyes döntés, s melyik a hátrányos. Ha mindezt a hatalom, az irányítás eléréséért vívott küzdelem is színezi, akkor különösen érthető a viták magas hőfoka. De semmiképpen nem helyeselhető, nem méltó az emberhez a másik személyének oktalan bántása vagy vélt jelenségek miatti elmarasztalása. Különösen bosszantó, ha valaki a másik szemében a szálkát észreveszi, de a sajátjában a gerendát nem látja, vagy nem akarja látni. Érdemes a tükörbe néznünk, hogy a magunk múltjának ráncredőit is észrevegyük. Reménység szerint másként vitázunk és őszintébben érvelünk a magunk igaza mellett. Nem a személyt támadjuk, hanem véleményének vélt vagy igazolt tévedéseit indokoljuk.
Keresztény emberként tallózzunk most az Újszövetségben, mit olvashatunk Jézus beszédéről.
Elálmélkodtak (Jézus) kedves beszédén (Lk 4,22). Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el száját.
Mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást (I. Péter 2,22-23). Jézus mondja: Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná. (Mt 15,11.18)
Pál apostol így ír: Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó és szükséges az építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (Efezus 4,29)
Vessétek el magatoktól a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. (Kolossé 3,8)
Mindez nem csupán a köztiszteletben álló egyházi vagy állami személyek megnyilatkozásainak etikai normája, hanem minden keresztény ember Jézus Urunktól elvárt igénye. Felhívása mindannyiunknak szól. Merjük komolyan venni a közélet minden területén!
Ne feledjük, „ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. (Jakab 3,2)
Miután azonban tökéletesek nem tudunk lenni, tegyük magunkévá: a stílus maga az ember. Isten is ezzel a megelőlegezett jóságos stílusával közeledik hozzánk, hogy nyelvünket, szívünket az Ő irgalmas stílusára hangolja. Stílusunk elárulja, kik vagyunk valójában, de azt is, kihez tartozunk.
